Sokan ismerik a mesterséges intelligencia (AI) körüli felhajtást, amely szerint az eltörli a művészeket, forradalmasítja a laboratóriumi munkát, és még a gyászt is megszünteti. Nemrégiben az OpenAI vezérigazgatója, Sam Altman jelentősen fokozta ezt a felhajtást, amikor személyes weboldalán kijelentette, hogy az „Intelligencia Korszakának” küszöbén állunk, amely olyan áttörő fejlesztéseket ígér, mint a klímamegoldások, űrkolóniák és a fizika teljes megértése, mindez „néhány ezer napon belül” elérhető. Altman, aki nagy befektetéseket keres és kormányzati szerződéseket próbál vonzani, miközben az OpenAI-t nonprofitról profitorientáltvá próbálja változtatni, sokat nyerhet az ilyen túlzásokból. Azonban ha mélyebben belemerülünk Altman feltételezéseibe, jelentős vakfoltokat találhatunk világnézetében. Egy egyszerű narratívát fest megállíthatatlan emberi fejlődésről, amelyet az intelligencia, végső soron az AI tesz lehetővé. Ez visszhangozza a történelmi álmokat, mint például Charles Babbage gépeinek vízióját, amelyek intellektuális feladatokat automatizálnak, hasonlóan a gőzgépekhez, amelyek átalakították a fizikai munkát. Altman úgy véli, hogy a mélytanulás, egy olyan gépi tanulási forma, amely utánozza a neurális hálózatokat, közelebb hozza ezt az ideális jövőt. Míg a mélytanulás ígéretesnek bizonyult a nyelvgenerálás és képkészítés terén, csak bizonyos problémákra hatékony, és nagy mennyiségű adatra támaszkodik, amely nem mindig áll rendelkezésre.

Altman bizalma abban, hogy „az adatokból származó szabályok” megoldják az emberiség kihívásait, kockáztatja a potenciális problémamegoldási megközelítések szűkítését. Ráadásul Altman figyelmen kívül hagyja a mélytanulás jelentős erőforrásigényeit és az előrelépésekhez kötődő ökológiai költségeket. Annak ellenére, hogy a technológiai fejlődés emberi és környezeti ára, Altman a diadalmas eredményekre összpontosít, elhanyagolva a forráskorlátok és az AI modellek működtetéséhez szükséges energiafogyasztás kritikus kérdéseit. Még ha elfogadjuk is Altman optimista narratíváját az emberi fejlődésről, a történelem azt sugallja, hogy a folyamatos növekedés nem megbízható út, különösen a véges erőforrások mellett. Altman állításai ellenőrizetlen optimizmust tükröznek a tudomány iránt, potenciálisan figyelmen kívül hagyva a technológia árnyoldalait. Az AI körüli vita inkább felfújt várakozásokról szól, mint a hatásainak pragmatikus értékeléséről. Noha az AI figyelemre méltó ígéretekkel bír, elhinni, hogy minden emberi problémát megoldhat, olyan mágikus gondolkodást tükröz, amely veszélyesen naiv lehet.