Az, hogy ma ezt a levelet olvasod tőlem, közel harminc évvel ezelőtti unalom pillanatára vezethető vissza. Nyugtalanságot és kíváncsiságot érezve a világ iránt, órákig töltöttem az egyetemi számítógépes laborban, felfedezve a Usenetet és a korai Világhálót, érdekes dolgokat keresve. Hamarosan azonban nem elégszem meg az olvasással—alkotni akartam. Megtanultam HTML-t, és készítettem egy egyszerű weboldalt, majd egy jobbat, végül pedig egy egész weboldalt tele különféle tartalommal. Innen folytattam. Ez a szerény gyűjtemény megnyitotta az utat egy online folyóirat magazinja számára szerzett újságírói gyakornoki pozícióhoz, amely kezdetben kevés figyelmet fordított arra, amit mi technológia szerelmesei a weben csinálunk. Ez a gyakorlat első igazi újságírói állásomhoz vezetett, majd másodikhoz, végül pedig ehhez a jelenlegi újságírói szerepemhez. Ezek közül semmi sem történt volna meg a unalom és a kíváncsiság, különösen a technológia iránti kíváncsiság nélkül. Első pillantásra egy egyetemi számítógépes labor szokatlannak tűnhet a kreativitás központjaként. Gyakran társítjuk a kreativitást művészi stúdiókhoz vagy írói műhelyekhez. Azonban a történelem során számos legjelentősebb kreatív áttörés—és azt mondanám, hogy ide tartozik a web és fejlődése is—a technológiai fejlődésekből származott. Vannak nyilvánvaló példák, mint a fényképezés vagy a nyomdagép, de ez igaz sok olyan kreatív találmányra is, amit természetesnek veszünk: olajfestékek, színházak, zenei kottaírás, elektromos szintetizátorok. Szinte mindenhol, ahol a művészeteket nézzük—kivéve a tiszta éneklést—a technológia alapvető szerepet játszott. Mégis, a valódi művészi eredmények soha nem a technológián múltak. Inkább az számít, hogyan használják a művészek a technológiát az emberi lét kifejezésére. Amikor a művészetről beszélünk, gyakran olyan szavakat használunk, amelyek az emberi tulajdonságokhoz kötődnek—lélek, szív, élet—és kritikusan viszonyulunk olyan fogalmakhoz, mint steril, orvosi vagy élettelen.

(Természetesen egy alkotás szándékosan is fogadhat steril jelleget, hogy emberi kérdésekről mondjon valamit!) All this goes to show that I believe AI can be, already is, and will continue to be egy kreatív kifejező eszköz, de az igazi művészetet mindig az emberi kreativitás irányítja, nem a gépek. Lehet, hogy tévedek. Remélem, mégsem. Ezt a számot—amelyet teljes egészében emberek által használt számítógépek hoztak létre—a kreativitásra és az alkotó és technológia közötti dinamikára fókuszál. Láthatod ezt a témát a címlapunkon, amelyet Tom Humberstone illusztrált, és amelyet James O’Donnell, Will Douglas Heaven, Rebecca Ackermann, Michelle Kim, Bryan Gardiner és Allison Arieff történetei veszik körül. Természetesen a kreativitás nemcsak a művészetekben létezik. Az összes emberi haladás a kreativitás szülötte, mert ez az, ahogyan problémákat oldunk meg. Ezért fontosnak tartottuk a témáról szóló cikkeket is. Ezeket megtalálod Carrie Klein, Carly Kay, Matthew Ponsford és Robin George Andrews írásaiban. (Ha valaha azon tűnődött, hogyan tudnánk megsemmisíteni egy aszteroidát, ez a szám szól erről!) Emellett szeretnénk saját magunkon is kicsit kreatívabbá válni. A közeljövőben megjelenő lapszámokban néhány változást észrevehetsz majd a magazinban, többek között új, rendszeres rovatokat, mint Caiwei Chen "3 dolog" című műsorát. Ezek között tervezzük, hogy több olvasói visszajelzést kérünk és publikálunk, és válaszolunk a kérdéseitekre a technológiával kapcsolatban. Bátorítunk, hogy legyél kreatív, és keresd meg minket a newsroom@technologyreview. com címen. Mint mindig, köszönjük, hogy olvasol.