Panamai fotográfus Dahlia Dreszer úttörőként közelíti meg a mesterséges intelligencia (MI) integrációját a kortárs művészetben, azt mint egy átalakító erőt szemlélve. Miami-beli kiállítása, a „Kifelé hozni” című tárlat, amely május 17-ig, 2025-ben lesz látogatható, egy immersive keveréke a hagyományos fényképezésnek és a fejlett MI-alapú technikáknak. A kiállítás élénk still life-okat mutat be, amelyek ötvözik a konvencionális fényképezést digitális alkotásokkal, amit alapos MI-modell tréning révén értek el olyan platformokon, mint a Stable Diffusion és a Midjourney. Különösen figyelemre méltó, hogy egyik alkotás teljes egészében MI által generált, ezzel is hangsúlyozva Dreszer új kreatív határok felfedezését. A Dreszer kiállításának egyik fő újdonsága egy interaktív installáció, amely lehetővé teszi a látogatóknak, hogy a művész sajátos stílusában alkossanak MI-műveket, így a galéria egy participatív tér lesz, ahol a művész és a közönség szerepei összemosódnak. Emellett Dreszer MI-klónja vezeti a túrákat, kérdésekre válaszolva és megvilágítva alkotói folyamatát, ezáltal erősítve a technológia, a művészet és az emberi jelenlét kapcsolatát. Dreszer hangsúlyozza a kollaborációt az MI-vel szemben, nem pedig a versenyt, mint egy „turbózás” lehetőségét, amely a művészi kifejezést erősíti, nem pedig helyettesíti az emberi kreativitást. Ez a hozzáállás választ ad a művészeti közösség aggályaira az MI-vel generált tartalom kapcsán, a technológiát mint kiegészítő partnert mutatva be. Kiemeli, hogy a jelentős emberi hozzájárulás elengedhetetlen az értelmes MI-művek létrehozásához — beleértve a modell tréningjét, finomhangolását és a finom döntéseket —, ezáltal hangsúlyozva az emberi ösztön és a gépi számítás dinamikus kapcsolatát, valamint eloszlatva az könnyűszerrel készíthető MI-művek mítoszát. Bár elismeri az olyan kihívásokat, mint az irányítás korlátozottsága az MI-output felett, Dreszer az unpredictabilitást kreatív értékként fogja fel, ami inspirálja az innovációt és ösztönzi a művészeket a hagyományos gondolkodási módok meghaladása felé.

Elutasítva a „poszt-humanista” művészeti korszak, ahol a technológia felülírja az emberi kreativitást, tisztán lát egy szimbiotikus jövőt, ahol az MI bővíti a művészi lehetőségeket anélkül, hogy felváltaná az emberi képzeletet és értékeket. Optimista nézőpontból tekint a technológiát az emberi képességek folyamatos fejlődő kiterjesztéseként, nem pedig autonóm alkotóként. Dreszer szerint a mai pillanat alapvető a széles körű MI-bevezetéshez a kreatív iparágakban, ösztönözve a művészeket, hogy proaktívan fogadják be ezeket a technológiákat, és alakítsák azok fejlődését, integrációját művészeti munkafolyamataikba. Ezzel a hozzáállással a művészek irányíthatják a kreativitás jövőjét, megőrizve az emberi ügynökséget, miközben kihasználják az MI lehetőségeit. A „Kifelé hozni” nemcsak lenyűgöző összefonódást mutat be a fényképezés és az MI között, hanem kritikusan is foglalkozik a technológia változó szerepével a kreatív kifejezésben. Dreszer munkája arra ösztönzi a közönséget, hogy újra gondolják az alkotói jogokat, a kreativitást és a művészet bővülő definícióját a digitális korban. Innovatív egyvelege révén az MI-nek és a fényképezésnek, utat mutat a jövő művészeinek, ahol az új eszközök gazdagítják, kihívást jelentik és megerősítik a kreatív folyamatokat. Az együttműködésre és az innovációra való elkötelezettsége reményteli jövőképet kínál a művészeti közösség számára, amely a 21. század lehetőségeit és kihívásait navigálja.