James Walsh legújabb vírusos New York-i cikke, "Mindenki csaláson keresztül jár egyetemre, " nem sokkolt azzal, hogy felfedje az AI elterjedtségét az oktatásban – ez már mindenki számára nyilvánvaló volt, aki ismeri a mai iskolákat. Inkább Walsh azt tárta fel, hogyan hozták létre a főiskolás diákok egy koherens érvrendszert az AI használatának igazolására, és mutatta, hogy általánossá vált a könnyed, laza hozzáállás a csaláshoz. Az Z és Alfa generációk nem rendelkeznek azokkal a kulturális ellenállási képességekkel az AI-val szemben, mint az idősebb generációk. A ChatGPT felerősíti azokat a változásokat, amelyeket az iPhone-ok kezdtek el, és egy olyan generációt alakít ki, amely nemcsak írástudatlan, hanem ellenséges az írástudással szemben. Sok felnőtt életet töltöttem történelem, angol és színház tanításával és korrepetálásával, így állíthatom, hogy a hagyományos esszéházitárgy halála mély reformokat és az oktatás fogalmának újradefiniálását követeli meg. Ez a változás lehetőséget ad arra, hogy az oktatást újra kapcsolatba hozzuk a spirituális témákkal. A ChatGPT rávilágított, mennyire lelketlen lett az esszéírás a diákok számára. Ahhoz, hogy megvédjük magunkat az akadémiai csalástól, az oktatásnak és az írásnak a lélekhez kell szólnia. Ha csak a jegyek a cél, akkor az AI továbbra is rosszul lesz használva; de ha személyes, belső fejlődést helyezünk előtérbe, akkor az AI elfogadható, néha hasznos támogató lehet a tanulásban. Az AI átállása az írásra beteljesíti a hosszú távú hanyatlást az olyan feltételek támogatásában, amelyek az összetettebb írást és gondolkodást lehetővé tették. A fiatalok olyan információs környezetben növekednek, amely ellenséges ezeket a készségeket illetően. Maga az esszé egy múzeumi tárgy a 1935-ös vagy akár a 2000-es évekbeli színvonalon, amely ma már elérhetetlennek tűnik. Mai tinédzserek, kivételektől eltekintve, valószínűleg nem követik a bonyolult műsorokat vagy klasszikus irodalmat. A ChatGPT széles körű használata nem a tervezéshez vagy a korrektúrázáshoz, hanem a szellemi gondolatok generálásához bizonyítja, hogy a fiatalok hiányolnak kommunikációs, hallgatási és kritikus gondolkodási készségeket. Ez nemcsak az olvasás hiányából adódik, hanem abból is, hogy eltűntek a mindennapi verbális rituálék, mint a jegyzetírás, naplóírás, prédikációk hallgatása, történetmondás vagy tevékenységek szervezése. Ennek eredményeként a fiatalok kevesebb szót használnak, ritkábban és egyre kevésbé tudják megszervezni és közvetíteni az információkat. Az iskolák nem tudták pótolni ezeket a megszűnt társadalmi rítusokat, így diplomagyárakká váltak, amelyek figyelmen kívül hagyják a verbális folyékonyság hanyatlását, sőt néha olyan személyzetet alkalmaznak, akik ezekkel a készségekkel sem rendelkeznek. Az amerikai oktatás az óvodától a doktori képzésig a bizonyítványokra és a munkára fókuszál, így a hosszabb szöveges írás, mint tanulási és bemutatási eszköz, akadály lett, nem pedig érték. A ChatGPT-vel írt esszé az a kulturális hitet tükrözi, hogy az iskola a jegyekről szól, a főiskola a kapcsolatépítésről és az álláskeresésről—amire már kevés erőfeszítéssel is lehet szert tenni. Így a stresszes, képernyőfüggő fiataloknak nincs ösztönzőjük kipróbálni magukat, és az oktatási kultúra nem kínál valódi alternatívát. A jegyinfláció és a főiskolai verseny a túlélést helyezi előtérbe, nem pedig a valódi erőfeszítést. Az esszék írása olyan, mint egy maradványszerv—el van választva a valós élettől. Amikor a diákok AI által generált dolgozatokat nyújtanak be és védik azok használatát, elutasítják azt a nézetet, hogy közösségük értékeli a kitartó írást vagy az kritikus érvelést.

Olyan kitalált elvárás, hogy digitálisan született fiatalok összefüggő, többszörösen bővített érveket tudjanak megfogalmazni, ugyanakkora képtelenség, mint a 19. századi mezőgazdasági feladatok elvárása tőlük; nincs olyan társadalmi hagyomány, amely támogathatná ezt az elvárást. Ezért az oktatóknak radikálisan át kell őrizniük az felszínes eredményességről a mélyebb olvasás, írás és verbális kommunikáció felé való elmozdulást, amelyek az egészséges élet alapjai lehetnek. Míg az AI képes elvégezni a rutinszerű feladatokat, a kérdés az: milyen típusú kognitív és kommunikációs munka értelmes és méltó az emberek, különösen a fiatalok számára? Hogy igazolják céljukat, a világi oktatásnak fel kellene fogni egy keresztény humanizmushoz hasonló álláspontot, amely értékeli a közelről olvasást és az elmélyült írást, mint a lélek metafizikai potenciáljának nevelését. Ez a szemlélet, amelyet a hagyomány és a logika is támogat, azt mondja, hogy a diákoknak értelmes okokra van szükségük ahhoz, hogy valódi íráskészségeket fejlesszenek ki. A tanároknak példaképként kellene közvetíteniük szenvedélyes, funkcionális írás- és olvasásműveltséget, hogy ezek az okok hatékonyan átjöjjenek. Bár a „lélek” megemlítése vallásosnak hangozhat, ez összhangban áll a szekuláris humanizmussal, és felidézi olyan gondolkodókat, mint William James vagy Newman bíboros. Ez a fogalom gyakorlati értékkel bír, segít megőrizni bennünket attól, hogy az elmét és a testet eladósodjunk a lélektelen szuperintelligenciáknak. Ezek a gyakorlatok, amelyek fejlődést hoznak bennünk emberi lényként, inkább vallásiak, mintsem technokráciák; ez hidat képezhet a szekuláris és vallási nézetek között az AI kapcsán. Az egyik népszerű mondás szerint: „Aki gépként érzi magát, gépeket fog használni. ” Évtizedek óta az oktatás egyre szekulárisabb és technokratikusabb lett, de most lehet, hogy ideje valamivel keresztényibben hangsúlyozni. I. Leó pápa, aki kritikus volt az iparosodás általi dehumánizálást illetően, vezethetne ebben a változásban. A lélek fogalma központi szerepet tölt be: lehet hinni egy mennyei lélekben vagy egy ellenálló lélekben, amely nem akar cyborgmá válni. A lélek koherenciát, célt és egyediséget testesít meg, motivációt ad az munka- és fejlődés iránt. A lélek, mint egy izom, erősíthető; az ész pusztán egy nagy nyelvi modell. A diákok, akik gépként azonosítják magukat, gépekre fognak támaszkodni, míg azok, akik felismerik emberi mivoltukat, határokat szabhatnak a technológiának. Évtizedek óta egy értelmetlen „blöffmunka” gazdaságát támogatja ugyanaz az oktatás, amely eddig is értelmetlen volt. Az élet és a munka művi és üres érzést kelt, és az AI ebbe a mechanikus mintázatba illeszkedik legjobban. Az oktatásban a metafizikus visszatérés inspirálhat hasonló változásokat a munkahelyeken is, hangsúlyozva a méltóságot és az értelmet. Legalábbis fiataloknak tudniuk kellene, hogy az írástudás és a mély gondolkodás alapvető eszközök az AI-vel való összekapcsolódáshoz, és az élet teljes értékű éléséhez. Ez lehetővé tenné, hogy tudatosan beleegyezzenek a technológiába, nem pedig passzívan alárendelődjenek neki.