Az Anthropic vezérigazgatója, Dario Amodei előrejelzi, hogy a mesterséges intelligencia a jövő évre minden kódolási feladatot el tud majd látni, de ez egyes szoftvermérnökök számára létszükségleti válságot okoz. Shawn K. , aki két évtizedes tapasztalattal és számítástechnikai diplomával rendelkezik, tavaly áprilisban elveszítette állását, és most anyagi nehézségekkel küzd—lakóautóban él, házhoz rendelésekkel (DoorDashing), valamint eladogathatja személyes tárgyait az eBayen, miután korábbi 150 000 dolláros fizetése szertefoszlott. Bár technológiai cégek létszámleépése nem újdonság számára—elvesztett munkát az 2008-as gazdasági válság és a járvány után is—ezúttal más érzései vannak. Több mint 800 pályázatot adott be, kevesebb mint tíz interjújra hívást kapott, néhányat AI-ügynökök, nem pedig emberek készítettek, így az érzése szerint „láthatatlanná” vált és szűrőn ment keresztül, mielőtt emberekhez jutna. Attól tart, ez csak a „szociális és gazdasági katasztrófa óceánjának kezdete”, amit „Nagy Áthelyezésnek” nevez, már folyamatban van. K utolsó munkája egy metaverzummal foglalkozó cégnél volt, amit egyszer a következő nagy dobásnak tartottak, de ma már az AI fejlesztései, például a ChatGPT, háttérbe szorították. Most, hogy nincs esélye technológiai állásra Közép-New Yorkban, jövedelmét alacsony fizetésű gigmunkákból és eladásokból szerzi, mindössze néhány száz dollárt keresve. Fontolóra vette, hogy visszamegy iskolába egy technológiai bizonyítványért vagy kamionsofőr jogosítványért, de költségei megfizethetetlenek voltak.

Míg a szoftvermérnöki szakma a U. S. Bureau of Labor Statistics szerint továbbra is gyorsan növekvő terület, K történetei egyre inkább mutatják, hogy egyre nagyobb a szakadék a valóság és a hírek között. Amodei előrejelzése szerint szeptemberre az AI képes lesz írni a kód 90%-át, sőt akár az összes kódot 12 hónapon belül, ez a váltás pedig 2024-ben több mint 150 000 technológiai létszámleépítést eredményezett, és 2025 elejére további 50 000-es csökkenést hozott. K figyelmeztet, ez a tendencia szinte mindenkit fenyeget, és fájlalja, hogy a társadalom nem kínál megoldásokat ezekre a hatásokra. Kritizálja a vállalatokat, mert főként költségcsökkentés céljából használják az AI-t, azzal, hogy túlzottan a munkaerő csökkentésére helyezi a hangsúlyt, ahelyett, hogy az AI-t a munkatársak képességeinek növelésére használnák. Mivel elveszítette munkáját, K mégis reménykedik, és „AI maximalistának” tartja magát, elfogadva, hogy ha az AI túltesz rajta, nem személyes. Igaz teljesítményének frusztrációja azonban abban rejlik, hogy a cégek még mindig a régi gondolkodásmódot követik, fejlesztői csapatokat vágnak le, helyette az AI-t nem stratégiai lépésként, hanem a termelékenység exponential növelése érdekében próbálják kihasználni.